Bemutatkozás
Petyánszki Norbert vagyok, 22 éves, szoftverfejlesztő, számítógép javító, jelenleg a Budapesti Óbudai Egyetemen vagyok harmadéves hallgató a Neumann János informatikai karon, itt mérnökinformatikusként tanulok. E mellett számítógép javító~szervízelő vállakozást vezetek. Ahol pedig jár, az a bemutató weboldalam, itt számos információt talál a munkakörömről és foglalkozásomról.
Pár szó magamról
Középiskolai tanulmányaimat a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium szoftverfejlesztő szakán, P osztályos tanolóként kezdtem el. Itt számítógép kezelést, programhasználatot az egyes algoritmusokat, a programozás fortélyait és önálló problémamegoldást sajátítottuk el. Később újabb nyelveket ismertünk meg a kezdeti Turbo Pascal után, mint például a Delphi vagy a PHP és JavaScript nyelvek. Emellett számos, a műszaki pályánkat segítő tananyag volt a segítségünkre. Középiskolám az ország legelismertebb műszaki középiskolái közé sorolható. Ballagásomkor 4,8 -as átlaggal végeztem és kíváló tanuló oklevéllel jutalmaztak. Felsőintézménybe való jelentkezésemet az Óbudai Egyetem Neumann János Mérnökinformatikai karára (régebbi nevén Budapest Műszaki Főiskola) adtam be. Ide sikeres felvételt nyertem, azonban úgy döntöttem, hogy még középiskolámban egy év technikusi képzésen veszek részt. Itt különböző, a továbbtanuláshoz hasznos ismeretanyaggal láttak el bennünket és egy általunk választott szakdolgozatot vagy programot kellett készítenünk (bővebben információt a portfólió, CabrioAuto témakörben találhat). Technikusi, szoftverfejlesztő képzésemet kiváló tanuló címmel végeztem, ami 95% -os eredményt jelentett. Jelenleg tehát az Óbudai Egyetem Neumann János Mérnökinformatikai karán vagyok másodéves hallgató. Itt újabb programozási nyelvekkel ismerkedünk meg, előző évben a C# nyelvet és objektum orientált szemléletmódot sajátítottunk el mind programozási és vizuális formában. Weblapszerkesztési munkáimhoz elengedhetetlen még a jQuery nyelv és az XHTML Strict szabvány ismerete, valamint a CSS alkalmazása.
Amivel foglalkozom!
Számítógép karbantartásokkal, javításokkal tizenéves korom óta, weboldalakkal és designeri munkákkal, asztali alkalmazásokkal több, mint öt éve. Ebben szerepel operációs rendszer telepítés, hiba meghatározás és megoldása, vírusírtás, hálózatkiépítés, stb. Ezekről további instrukciókat a szolgáltatások menüpontra kattintva talál vagy érdeklődjön emailen!
Miért engem válasszon?
Elromlott határidős munka előtt? Esetleg vendégek érkeznek és nem működik számítógépe? Lássuk mit kínálok Önnek!
Gyors, precíz, megbízható munkavégzést, akár helyszínen történő javítással! Nem kell a számítógép kábeleit széthúzni, kocsiba tenni és elutazni vele a legközelebbi városba és bevinni a szervízbe, ahol napok-hetek után kapjuk csak kézhesz, ráadásul újra el kell érte autózni! Itt a megoldás! Bővebb információt a szolgáltatások menüpontban találhat!
Weboldalak ~ asztali alkalmazások arculatterv készítése, tervezése és kivitelezése akár egy hét alatt! Nem kell hónapokat várnia, a lehető leggyorsabban üzembe helyezem az Ön weboldalát az interneten vagy asztali alkalmazását a számítógépén (számítógépükön)! Folyamatos egyeztetés és megbeszélés, hogy az elképzelt weboldalát és asztali alkalmazását a lehető legjobb formában láthassák!
Hol vehetőek igénybe a szolgáltatások és a számítógép javítás?
Jelenleg a következő településeken történik számítógép javítás: Diósjenő. Természetesen egyéb településekről is fogadok számítógépeket, azonban helyszíni kiszállást idő hiányában jelenleg nem vállalok. E felől e-mailben érdeklődjön!
Menüpontok
Ebben a pontban a portfólió menüpontról jegyeznék meg egy pár szót. Itt néhány látványosabb, általam készített weboldal rövid ismertetését tekintheti meg. Ez még azoknak szól, akik valamilyen weboldalt szeretnének készíttetni. Ez folyamatosan bővülni fog az egyéb referenciákkal, képekkel és anyagokkal!
Végszó
Megpróbáltam minél világosabban leírni, lehetőleg kevés szakszóval a weboldalon megtalálható anyagot, hogy mindenki számára érthetővé váljon a munkaköröm és foglalkozási tevékenységem. A weboldal célja a felhasználóbarát felület és kezelés volt hogy mindenki könnyedén megtalálhassa azt, amit keres. További kérdéseivel kapcsolatban készséggel állok az Ön rendelkezésére a honlapon megtalálható email címen!
Kellemes időtöltést kívánok a weboldalon!:)
Petyánszki Norbert
Copyright © 2007-2011 Petyánszki Norbert
